Hotline

A W.A.G. cég legfelső vezetése

A cég legfelső vezetése minden cég, valamint az általa képviselt értékek alapkövét jelenti. A W.A.G. cég vezetői munkájukat a bizalomra, integritásra és csapatszellemre alapozzák. Az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjai nagy alkotói potenciállal, valamint a nemzetközi kereskedelemben, szállítmányozásban, pénzügyekben és kőolajiparban szerzett sokéves tapasztalattal rendelkező menedzserek.

Éppen a fenti értékeknek, illetve azok egyedülálló szintézisének köszönhetően nyújthatja a társaság hosszú távon mindazon termékeket és szolgáltatásokat, amelyek a minőségnek, az újításoknak és az ügyfélnek nyújtott nagy hozzáadott értéknek köszönhetően mind erősebb pozíciót biztosítanak cégünknek a flottakártya kibocsátók nemzetközi piacán.

A W.A.G. cég küldetése a közlekedési és fuvarozó társaságok számára nyújtott egyedülálló fizetési megoldás segítségével megerősíteni azok összeurópai versenyképességét, illetve saját közép- és kelet-európai vezető szerepét.

Martin Vohánka

CEO
Igazgatótanács Elnöke

A közlekedési középiskola befejezése után, Martin 1994-ben megalapította az első, biztosítási ügyletekkel foglalkozó cégét. A W.A.G. céget 1995-ben alapította meg. A cég elsősorban ipari és mezőgazdasági gépek üzemanyagainak forgalmazásával és értékesítésével foglalkozott.

Az innovációra és a vevők elvárásainak a kielégítésére, valamint az értékteremtésre összpontosítva, a cég 2002-től az üzemanyagkártyák területére is belépett. Az elmúlt idő alatt a cég továbbfejlesztette a szolgáltatásait, így napjainkban már komplex megoldásokat kínál a mobilitáshoz kapcsolódó fizetések terén.

Martin előadásokat tart a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetemen, az MBA diplomáját a Pittsburghi Egyetemen szerezte meg. 2014-ben az EY Év vállalkozója versenyben a döntőbe is bejutott.

David Holý

Vice President Business Administration
Igazgatótanács Elnökhelyettese

Az egyetemi tanulmányok befejezését követően 1996-ban David úgy döntött, hogy a közlekedési és nemzetközi kereskedelem üzletágakra összpontosít. A W.A.G. céghez mint legelső alkalmazott lépett be.

Az elmúlt évek során nagy mértékben hozzájárult a W.A.G. sikeres és nyereséges fejlődéséhez. David a cég tartósan nagy növekedéséhez hozzájáruló összes ún. back office rendszer létrehozója. Legnagyobb sikerei egyike a W.A.G. számára piaci előnyt jelentő jelenlegi flottakártya rendszer életbe léptetése. 

 

Tomáš Svatoň

Executive Vice President
Igazgatótanács Tagja

1996-ban, a pardubicei egyetem elvégzését követően (marketing, menedzsment és logisztika szakok), Tomáš belépett a PARAMO, a.s. részvénytársasághoz, amelyben 2003 és 2006 között kereskedelmi igazgatóként, illetve a PARAMO leányvállalatok cégképviseleti szerveinek tagjaként tevékenykedett. Ezt követően két évig az Obchodní tiskárny, a.s. nyomdaipari csoport igazgatójaként és elnökségi tagjaként dolgozott.

A W.A.G. cégben 2008. novembere óta dolgozik, 2009. áprilisában ügyvezető igazgatónak nevezték ki.


Pascal Guyot

Executive Vice President Corporate Development
Igazgatótanács Tagja

Az elmúlt mintegy húsz évben Pascal különböző vezető beosztásokban kiterjedt nemzetközi tapasztalatokra tett szert a kőolajiparban, a flottakártyák és az elektronikus kereskedelem területén.

13 évig a TOTAL cég munkatársa volt. Egy brit kiskereskedelmi hálózat kereskedelmi igazgatójaként, majd később egy flottakártya rendszer franciaországi bevezetésének projektmenedzsereként tevékenykedett. A TOTAL cég partnereiből álló fő kőolaj-forgalmazó társaságok nemzetközi üzemanyagkártya-területen tevékenykedő "PAN Europe Card" konzorciumának vezérigazgatójaként sikeresen irányította e csoport fejlődését.

Karrierjének következő állomása a légitársaságok által üzemeltetett technológiák területén globális viszonylatokban első helyet elfoglaló AMADEUS cégnél volt. A világ legnagyobb légitársaságai részére irányította az innovatív digitális stratégiák bevezetését. Mielőtt belépett volna a W.A.G. céghez, Pascal a londoni székhelyű Retail Decisions (ReD) végrehajtó csapatának tagja volt. A ReD a hitelkártyás fizetések feldolgozása, valamint az azokhoz kapcsolódó csalások megelőzése terén a világ vezető cégei között található. Pascal a fúziókat és akvizíciókat irányította, majd a ReD (európai) flottakártya programjáért felelt. Vezetése alatt ez az üzletág kétszámjegyű növekedést ért el.

MBA fokozatát Pascal az EDHEC kereskedelmi akadémián szerezte.

Petr Husák

Elnöke a Felügyelő Bizottság

Petr szakmai élete nagyobb részét a szolgáltatóiparban töltötte. 1991-ben létrehozta Csehország legnagyobb teherautó pótalkatrész szállító vállalkozását, amelyet Petr sikeresen vezetett egészen 1998-ig, majd eladta.

1995-ben, Martin Vohánkával együtt megalapították a W.A.G. társaságot.

Petr e szakterületet főtanácsadó szerepköréből adódóan széleskörű tapasztalataival támogatja.

Írjon nekünk

Válasszon testreszabott kártyát!

3 különböző Eurowag kártya közül választhat, amelyeket konkrét vállalkozási területeknek kínálunk.

Nagy és közepes fuvarozó cégeknek kínált megoldás

Az ilyen cégeknek ideális megoldás lehet az Eurowag One üzemanyag kártya.

Részletesebb információk

Speditőr cégeknek kínált megoldás

Speciálisan a speditőr cégeknek, valamint a velük szerződéses kapcsolatban álló kisebb fuvarozóknak az egyedülálló Eurowag Vector kártyát kínáljuk.

Részletesebb információk

Kisebb fuvarozóknak kínált megoldás

Kifejezetten a kisebb fuvarozó cégeknek és céges járműflottilláknak kínált megoldás az Eurowag Easy feltölthető kártya.

Részletesebb információk